Véres Balaton

Bűntény az úttörővárosban

Adorján Máté hadnagy, az ORFK gyilkossági csoportjának nyomozója éppen Brüsszelben tartózkodik, ahol apját, a Magyar Népköztársaság brüsszeli nagykövetét látogatja meg. Innen rendelik haza váratlanul egy diplomáciai botránnyal fenyegető bűntény miatt.

1979 nyarát írjuk. Ezt az évet az UNESCO Nemzetközi Gyermekévvé nyilvánította. A Balatoni Úttörővárosban ezúttal nyugati országokból érkező diákokat is fogadnak, persze szigorúan az ottani kommunista pártok vezetőinek ajánlásával...

Ám nem minden alakul a tervek szerint: a zánkai táborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a 14 éves Marion Morel, a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke. A kislány eltűnése nemzetközi botránnyal fenyeget.

Néhány nappal később az úttörőváros strandján holtan találják az egyik "kistanárt", egy 21 éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson.

Mi történt Marionnal, és vajon van-e összefüggés a két eset között? 

A nyomozással Adorján Máté hadnagyot, az egykori párizsi nagykövet fiát bízzák meg apja jó francia kapcsolatai miatt.

A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató, Lendvay Laura személyében. Laura a legendás, fiatalon elhunyt nyomozó, Lendvay őrnagy lánya. Pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik az Amerikában éppen szárnyait bontogató bűnügyi profilkészítés iránt. 

A mindvégig izgalmas, fordulatos történet hátterében megelevenedik a Kádár-korszak Magyarországa, a 70-es évek végének tipikus karaktereivel: párttitkárokkal, örökké elégedetlenkedő hivatalnokokkal, ellenzéki egyetemistákkal, vadászgató, jachtot és szeretőket tartó, nyugati életstílust majmoló nagyvállalati vezetőkkel.

A Véres Balaton egy készülő trilógia első darabja. Adorján Mátéra és Lendvay Laurára még két izgalmas nyomozás vár a Haragos Balaton, valamint a Dermesztő Balaton című regényekben. 

Zajácz D. Zoltán
Minden jog fenntartva 2019
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el